Egy tudományterület fejlődés-, eszme-, és kultúrtörténetének áttekintése mindig tartogat meglepetéseket, és mindig különleges értékeket és információt nyújt az utókornak. Talán elég, csak Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete című, híres művének egyik gondolatára utalni. „Megérett az idő arra is, hogy a villamos jelenségek alapjául szolgáló kvantitatív törvényszerűségéket is megtalálják. Valóban, egy időben több helyen is eljutottak az elektromos vonzás törvényszerűségéhez. A filozófiai háttér mindenki számára ugyanaz volt: Newton nyomán a töltött testek között távolba ható erők törvényszerűségeit keresték.”
A didaktika, az oktatástechnológia és a szakmódszertan egyaránt vizsgálja az oktatás rendszerét, módszereit és eszközeit. Az oktatástechnológia az angolszász didaktika. A didaktika, az oktatás elmélete, a neveléstudománynak az a részterülete, amely a tanításra-tanulásra vonatkozó törvényszerűségeket, alapelveket tárja fel és írja le. Elnevezése a görög „didaszkein – διδάσκειν ” (tanítani) szóból származik. A pedagógiai irodalomban ezt az elnevezést 1632 óta, Comenius „Didactica Magna” című könyvének megjelenése óta használjuk. Az oktatáselmélet magában foglalja a tanítás által irányított tanulás minden problémáját; az oktatás céljának, tartalmának, folyamatának, szervezeti formáinak, módszereinek és eszközeinek tudományos kifejtését. Az iskolai gyakorlat számára meghatározza a szükséges ismeretek, jártasságok, viselkedésformák, kompetenciák megszerzésének módjait; útmutatást nyújt a tanítás és a tanulás értékeléséhez.
A didaktika lényegében azt kutatja, hogy az oktatás tartalmával, szervezésével, módszereinek és eszközeinek megválasztásával hogyan lehet pozitívan befolyásolni a tanulók személyiségének fejlődését. Alapkérdései közé tartozik, hogy mit és miért tanítsunk, vagyis az oktatás célja, tartalma, követelményei; a hogyan és mivel tanítsunk kérdése, vagyis a szervezés, módszerek, eszközök; a kinek és mikor tanítsunk, milyen keretek között, vagyis a tanulók, az időtényező, az intézményrendszer; és a ki tanítson, vagyis a pedagógusra vonatkozó nézetek is.
A szemléltetés, a közvetlen és közvetett megfigyelést segítő „oktatástechnika”, demonstráció, álló-, és mozgóképvetítés formájában, korán bevonult az iskolai gyakorlatba. Az 1819-ben alapított úttörő vállalkozás, a „Calderoni és Társa” százharminc évig, az államosításáig, töretlenül szolgálta a „látművészet” és az iskolai szemléltetés, kísérletezés ügyét. A „Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár” a Magyar Tanítók Otthonának kezdeményezésére alakult és 1913-tól működött, ezután a Magyar Filmiroda Rt. gyártotta az oktatófilmeket.
Az oktatástechnológiai szemlélet, amelyben az új IKT elemei történetileg megjelentek, az 1950-es évektől számítható. Az Amerikai Egyesült Államokban a pszichológus B. F. Skinner (1904-1990) harvardi professzor, Magyarországon pedig, az 1960-as évek táján Kiss Árpád (1907-1979) oktatáskutató tanár munkásságának köszönhetően és kutatásai eredményeként kialakult ill. honosodni kezdett az „oktatástechnológia” (OT) diszciplína. Kialakulását és fejlődését jelentősen meghatározta a vizuális szemléltető módszer, a tanulás-lélektanilag jól alapozott programozott tanítás, az audiovizuális és tömegkommunikáció médiumok elterjedése és végül, a számítógéppel segített oktatás
A „digitális pedagógia” a digitális környezetre készít fel. Megközelítése, pedagógiai eszközei illeszkednek a digitális világ elvárásaihoz. Jelenleg az új információs és kommunikációs technológiák, a digitalizáció, az Internet, az interaktív multimédia és a konstruktív, konnektív tanulási modell karakterizálja.
A digitális eszközök és a digitális környezet aktív, kreatív pedagógiai alkalmazása mára a pedagógus pálya szakmai rugalmasságának egyik fokmérőjévé vált. A tanulási-tanítási folyamat minden elemében egyre meghatározóbb szerepet kapnak a digitális megoldások az óratervezéstől és információszerzéstől a tanulásszervezésen át az értékelésig, vagy éppen az iskolai adminisztrációs feladatokig.
A didaktika, oktatástechnika, oktatástechnológia, digitális pedagógia „fejlődési fokozatok” sajátja a rendszerszemlélet érvényesítése, amely azt jelenti, hogy a tanulást eredményező hatásokat és tevékenységeket egy azonos pedagógiai célt szolgáló, dinamikus rendszer meghatározható és egymással funkcionális kapcsolatban lévő komponenseinek tekintik. Ezt reprezentálják pedagógiai rendszer modellek. A hagyományos, 3D és nyomtatott taneszközök mellett számos új audiovizuális szemléltető eszköz, interaktív multimédia, elektronikus ismerethordozó rendszer született. Miként korábban különbséget tettünk a Gutenberg előtti és az azt követő kor között, napjainkban célszerű különbséget tenni a számítógépek megjelenése előtti korszak taneszközei, valamint az új információs és kommunikációs technológiák megjelenése utáni taneszközök között. Az elmélet és a tapasztalat szerint azonban az iskolai gyakorlatban a teljes taneszköztárra szükségünk van.
Mivel a tanulók egyre többet és egyre magabiztosabban mozognak a digitális térben, nagy lehet a kísértés, hogy azt gondoljuk, az úgynevezett infokommunikációs technológia (IKT), pontosabban a digitális eszközök és módszerek rendszere – legalábbis részben – képes helyettesíteni a pedagógiai tervezést, nem pedig eszközként szolgálja ki azt. Az oktatástechnológia nem csupán gépesítés, digitalizálás, hanem tudományos elvek alkalmazása oktatási rendszerek tervezésére és implementálására. Különös figyelmet szentel, a pontos és mérhető céloknak, a tanári kompetenciáknak. a tanulóközpontúság érvényesítésének. Az oktatáselméletek gyakorlatot segítő lehetőségeit kutatja, eredményeit a pedagógiai folyamat tervezés és irányítás gyakorlata során alkalmazza.
Oktatáselmélet és technológia – Elektronikus jegyzet
http://okt.ektf.hu/data/nadasia/file/tananyag/oktataselmelet/1_bevezet___clok_s_kompetencik.html
Digitális pedagógia – Tantervi és módszertani útmutató
https://www.oktatas2030.hu/wp-content/uploads/2020/10/digitalis-pedagogia-a-kozoktatasban.pdf
