Oldal kiválasztása

Digitális oktatás a rendvédelmi képzésben (2021)

A Belügyi Tudományos Tanács 2021-ben pályázatott írt ki Digitális oktatás a rendvédelmi képzésben címmel.

A pályázati felhívás célja az volt, hogy a bevezetőben említett kutatás eredményeinek körét bővítse, valamint támpontot vagy akár konkrét segítséget nyújtson a belügyi pályaorientációs és rendőr tiszthelyettesi szakmai oktatást folytató köznevelési intézmények, technikumok, valamint továbbképző intézmények szakmai tárgyat oktató pedagógusai és oktatói számára azzal, hogy a pályaművek a rendészeti és rendvédelmi digitális oktatásban alkalmazható, szaktárgyakra vonatkozó tananyagokat, módszereket és oktatási gyakorlatokat, a jól bevált (best practice) módszereket, a kiterjesztésre érdemes tapasztalatokat mutatják be. Kiemelt fontosságúak azon módszerek és tapasztalati eredmények bemutatása, melyek az oktatás hatásosságát növelik, akár a figyelmi kapacitás, akár a tantárgy vonzerejének növelésével.

A pályázatnak tartalmaznia kellett egy rendészeti vagy rendvédelmi szaktárgy IKT eszközök alkalmazásával vagy annak támogatásával megtartott órájának vagy foglalkozásának bemutatását, amelyben a digitális technika alkalmazásával segítik a tanulókat ismereteik, szaktudásuk bővítésében, képességeik és készségeik fejlesztésében.

Díjazottak a következő pályázók lettek:
– 1. díj: Dr. Nagy Ákos Sándor c. r. alezredes – Papp Orsolya c. r. alezredes, a pályamű jeligéje: subrosa
– 2. díj: Jakulyákné dr. Csende Zsuzsanna bv. főhadnagy, a pályamű jeligéje: Törvény nevében
– 3. díj: Sipos József Zoltán r. alezredes, a pályamű jeligéje: Ágas bogas.

A pályaművek alább – a díjazott pályaműveket követően ABC sorrendben – ismerhetőek meg, a díjazott pályaművek átdolgozott változatai a Rendvédelem folyóirat 2021/3. számában jelentek meg.

A pályázati felhívás megtalálható a Belügyi Tudományos Tanács weboldalán.

Lopni “is” tudni kell…

Dr. Nagy Ákos Sándor–Papp Orsolya

Megtekintés

Törvényes bilincs az X, Y, Z generációk által

Jakulyákné dr. Csende Zsuzsanna

Megtekintés

A rendőrség szervezete, jellemzése, szolgálati tagozódása és feladatrendszere

Sipos József Zoltán

Megtekintés

“Reszkessetek betörők!”

Bokor Zoltán-Ferenczi Péter

Megtekintés

Digitális oktatás a rendvédelmi képzésben

Vezdán Csaba

Megtekintés